Mesztegnyő község honlapja

mesztegnyo kerekparut banner

Minden esztendőben nagy szívfájdalmam, hogy a magyar emberek többségének ma már ez a nap nem sokat jelent!
Így megint csak egy maréknyi érdeklődő, emlékező gyújtott mécsest, helyezett el virágot, koszorút azoknak a hősöknek az emlékére, akik a magyarság szabadságáért adták drága életüket. Sokan közülük még a magyar nyelvet sem bírták, de az eszme, ami vezérelte Őket, a feladat, amire szövetkeztek, mindenek feletti fontosságú lett számukra.

Példaértékű életútjuk minden magyar ember számára kötelezően szívbe, elmébe vésendő!
Éppen ezért kérek minden magyar anyát és apát, hogy minél előbb ültesse el gyermekeinek anyanyelvi szótárában legalább az ARADI VÉRTANÚK neveit!

Régi, kedves ismerőst köszönthettem Tóth Eszterben, aki már többször járt a Faluházban, igaz, mindig más apropóból. Kedvessége, pozitív kisugárzása mindig magával ragadott, megfogott. Sokszor nem is fogalmaztam meg magamnak, csak valahogy mindig így éreztem.
    Péterfi Judit középiskolai osztálytársaként ismertem meg Esztert, aki a saját szavaival élve – hosszú útkeresés után jutott el erre a felismerésre, és találta meg a testet-lelket éltető energiák harmóniáját, ismerte fel a frekvenciák, rezgések fontosságát mindennapi életünkben. Ehhez a felismeréshez juttatott közelebb bennünket, akik a léleksímogató beszélgetés részesei voltunk aznap este. Nagyszerű támpontot nyújt mindehhez az a csodálatos könyv, amiben leírja tapasztalatait, illetve bevezeti az olvasót ebbe a különleges harmóniát árasztó világba.

Boda Sándor és Cseh Valentin szerzők tollából jelent meg ez a régóta várt, hiánypótló dokumentumkötet, ami Mesztegnyő második világháborús eseményeit, az itt élő civil emberek életét, viszontagságait tárja fel, mutatja be.
    Már szinte csak olyan túlélőkkel beszélgethetünk arról az időszakról, akik gyerekként élték meg a háború borzalmait, de Ők sem tudnak zaklatottság nélkül beszélni az átéltekről. Az itt élő családok közül mindenkinek óriási veszteségei lettek emberéletben, és szinte mindenki elvesztette otthonát, értékeit is.

Ismét elérkezett szeptember vége, amikor is – most már több mint húsz esztendeje – a szerbiai Horgos testvér-településünkre kaptunk meghívást a Szüreti Napok rendezvényükre. Már a nyár folyamán, a rétesfesztiválunk idején szóban meghívta a mesztegnyőieket Sors Róbert polgármester úr.
    Legalább egy hónappal az indulás előtt elkezdtük a levelezést a horgosi Önkormányzat titkárával, Fekete Líviával, az utazásról, fellépőkről, szállásról, - egyáltalán minden tudnivalóról, ami ilyenkor fontos úgy a vendéglátóknak, mint a vendégeknek egyaránt. A fellépő csoportok, egyének bemutatkozó anyaga, a műsorszámok címe, hossza, létszámok a szállások lefoglalása miatt. Illetve akik – régi kapcsolataikból eredően – házaknál alszanak, ott a háziak felkészülése a vendégfogadásra.

A Nemzeti Művelődési Intézet Somogy Megyei Irodájától kaptunk felkérést arra, hogy Mesztegnyői is képviselje a somogyi értékeket ezen a rangos fesztiválon, a Somogy Kincse – Megyei Értéknapon, 2018. szeptember 7-én.

Így jutott el, és mutatkozott be Mesztegnyő – Bárdudvarnok, Buzsák, Ecseny, Gölle, Karád, Pogányszentpéter, Várda, és Vése településekkel együtt – a megyeszékhelyen, a Rippl-Rónai Múzeum és a Megyeháza udvarán berendezett Vígasságok Terén.

2018. október 13., szombat 09:20

HIRDETMÉNY

Mesztegnyő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete csatlakozik a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott BURSA HUNGARICA FELSŐOKTATÁSI ÖNKORMÁNYZATI ÖSZTÖDÍJPÁLYÁZAT

  1. ÉVI fordulójához”

1./ A pályázatok benyújtásának határideje 2018. november 6.

2./ A pályázatok elbírálásának határideje 2018. december 6.

3./ A pályázaton támogatottak listájának megküldési határideje 2018. december 7.

 

Mesztegnyő, 2018. október 3.

                                               Mesztegnyő Önkormányzat Képviselő-testülete

2018. szeptember 24., hétfő 10:46

Tájékoztató

alhir2018

2018. szeptember 01., szombat 17:30

FELHÍVÁS!

Téli rezsicsökkentés (újabb forduló)

A téli rezsicsökkentés végrehajtását követően szükségessé váló további intézkedésekről szóló 1364/2018.(VII.27.) Kormány határozat értelmében azon háztartások is nyújthatnak be igényt egyszeri természetbeni támogatásra, akik a téli rezsicsökkentésben (vezetékes gáz – vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználóként) nem részesültek.
Az igénybejelentés feltétele annak tudomásul vétele a bejelentő részéről, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ellenőrzi, hogy a bejelentő háztartása korábban téli rezsicsökkentésben részesült-e.
A támogatás igényléséhez az igénybejelentő nyilatkozatok az önkormányzatnál tudják beszerezni, vagy a www.mesztegnyo.hu honlapról letölteni. A kitöltött igénylő nyilatkozat leadási határideje 2018. szeptember 28. nap. Beadás helye: Mesztegnyői Közös Önkormányzati Hivatal 8716 Mesztegnyő, Szabadság tér 6.
Az adatkezelési tájékoztató megtekinthető a nyilatkozat leadásakor, vagy a Mesztegnyő Község Önkormányzatának honlapján.

Mesztegnyő, 2018. 08. 29.


                        Mesztegnyő Község Önkormányzata


Igénybejelentő nyilatkozat


 Adatkezelési tájékoztató


 

2018. augusztus 15., szerda 17:25

19. Rétesfesztivál – Falunap

Több mint 20 éve indította útra gasztronómiai rendezvénysorozatát a Somogy Megyei Önkormányzat, „Asztali örömök Somogyban” címmel. Ennek a sorozatnak egyik állomása a mesztegnyői Rétesfesztivál lett. Talán most már mondhatjuk, hogy sikeres választás volt annak idején az ünnepi asztal elmaradhatatlan egyik fő fogása, a nyújtott paraszt rétes. Nagyanyáink ősi tudománya, a falusi lakodalmak, búcsúk, keresztelők, egyéb családi ünnepek fő attrakciója, édessége. A lakodalmakban megelőzte még a pecsenyéstálat is a sorban.

21

2018. június 25., hétfő 14:59

HIRDETMÉNY

Mesztegnyő településképi rendelet partnerségi egyeztetéséről
(elfogadás előtti véleményezés)

Tájékoztatjuk Mesztegnyő Község közigazgatási területén lakóhellyel vagy ingatlan tulajdonnal rendelkező magánszemélyeket, székhellyel vagy telephellyel rendelkező vállalkozásokat, gazdálkodó szervezeteket, a bejegyzett érdekképviseleti és civil szervezeteket, valamint a településen működő egyházakat, vallási közösségeket, hogy Mesztegnyő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete kezdeményezte Mesztegnyő településképi rendelet elkészítését.

A partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 12/2017. (VII.20.) önkormányzati rendelet, valamint „Mesztegnyő településképi rendelet-tervezete” az önkormányzat honlapján megtekinthető.


A partnerségi véleményezés keretében az érintettek a hirdetmény közzétételétől számított 15 napon belül (2018. július 12-ig) a Polgármesterhez címzett, de a Jegyzőhöz írásban (cím: 8716 Mesztegnyő, Szabadság tér 6.; e-mail. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) benyújtott indokolással ellátott véleményben tehetik meg javaslataikat, észrevételeiket.

Mesztegnyő, 2018. június 25.

                                         Nagy László Péter s.k.
                                       polgármester


Mesztegnyő településképi rendelet-tervezete


kozadatkereso logo 0

Közösségi oldalunk

Megközelítés