Mesztegnyő község honlapja

mesztegnyo kerekparut banner

  • Fotópályázat

    Fotópályázat

  • Tánctábor

    Tánctábor

  • Napközis-kézműves tábor

    Napközis-kézműves tábor

  • Rétesfesztivál 2019

    Rétesfesztivál 2019

Október 20-ra terveztük be a szüreti felvonulásunkat és a szüreti bált. A bált már évek óta a Polgárőr Egyesület vállalta fel és szervezte meg, így ez az ő feladatuk volt ebben az évben is. Ugyanerre az időpontra szervezték meg a Balatonszentgyörgy – Somogyszob vasútvonal 125 éves évfordulójának megünneplését. Ezen a napon – emlékezve a 2009-ben sajnálatosan megszüntetett személyforgalomra – emlékvonat közlekedett a vonalunkon. A mi kis „Piroskánk!” Mindenképpen illendő módon szerettük volna köszönteni régi szerelvényünket és a rajta utazó közönséget. Mivel azonos napra estek eseményeink, és még ráadásul illettek is kicsit egymáshoz – összeboronáltuk a terveinket.

A Somogyi Nyugdíjasok Szervezeteinek Megyei Szövetsége a tavaszi kistérségi művészeti bemutatók után a megyei fordulókat az őszi időszakra tervezte be, aminek az egyik utolsó fordulója a hagyományőrzés és színjátszás jegyében zajlik. Ezt a megyei találkozót már harmadik esztendeje Mesztegnyő vállalja fel és szervezi meg.
A kistérségi találkozókról 13 csapatot juttattak tovább a zsűritagok ebben a műfajban. Ezek között természetesen a házigazda csapat az egyik, a Honi Hagyományőrzők.  Ebben az esztendőben a Szüret-pinceszer témakört választottuk és dolgoztuk fel, majd állítottuk színpadra.
A Művelődési Házban került megrendezésre ez a megyei találkozó, teltházas közönséggel – leginkább a szereplőgárdák és az őket kísérők segítségével telt meg a nagytermünk. Alaposan felkészültünk a fogadásukra, szendvicsekkel, pogácsával, házi sütivel, kávéval, üdítővel és némi kontyalávalóval vártuk vendégeinket. Sajnos Stikel János a Szövetség elnöke családi okok miatt nem tudott meglátogatni bennünket, de a két alelnök Máj Péter és Fülep István képviselte a Szövetséget.

kormany tamogatas Bethlen

Minden esztendőben, immár 32 éve megrendezzük a Kárpát-medencei Honismereti Ifjúsági Találkozót. A rendezvény időpontja a magyarság egyik legnagyobb ünnepe köré szerveződik, augusztus 15-21 között zajlik. Az eredeti célok mit sem változtak – a határon túli magyar területekről olyan csoportokat, iskolákat, civil szervezeteket, akár családokat hívunk, várunk, akik a nemzeti értékeinket képviselve, a magyarságukat, nemzeti identitásukat erősítve keresik a kapcsolatot az anyaországgal. Talán már nem olyan súlyos a kisebbségben élő magyarok helyzete a legtöbb határon túli területen, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor szinte tilos volt az információáramlás is, de még mindig, (sőt újra!) vannak magyarellenes intézkedések, megnyilvánulások főleg az ukrán területen, Kárpátalján, de Erdélyben és a Felvidéken is szép számmal. Mi a legfontosabb feladatunknak tartjuk, hogy segítsünk a szikrát megőrizni és a lángot továbbadni a magyarságukat őrző és vállaló kisebbségben élő honfitársainknak. Amint a horgosi Kiss-Iván Annától hallottuk: ők úgy tartják, hogy nem az a magyar, akinek a nagyapja is magyar volt, hanem az, akinek az unokája is az lesz! Isten segítse Őket, hogy így legyen.

2018. október 18., csütörtök 14:17

Szépkorúak köszöntése

szepkoruak koszontese 2018 01

kozadatkereso logo 0

Közösségi oldalunk

Megközelítés