Mesztegnyő község honlapja
  • Meghívó

    Meghívó

 coronavirus 0Általános tudnivalók a járványügyi helyzetről és intézkedésekről

 

Részletek...

 


 

péntek, 24 szeptember 2021 08:49

Horgos – Szüreti Napok

2021. szeptember 18-19.

Egy év kényszerszünet után – 2021-ben is meghívást kaptunk Horgosra, testvér-településünkre a Szüreti Napok rendezvényre.

 

   Szokásunktól eltérően nem pénteken, hanem szombaton hajnalban indultunk. Több oka is volt, hogy ezt az indulást választottuk, de mindenkinek – a házigazdáknak és talán nekünk is így volt a célszerűbb.

A harmincfős csoportban helyet kaptak a HONI Néptánc Együttes tagjai, a Honi Hagyományőrzők – igaz, hogy csak a tagság fele, mert többen betegséggel, és egyéb problémákkal küszködtek – valamint még páran az érdeklődők közül.

   Szerencsénkre egy szuper jó busszal és sofőrrel indultunk, - Misák Zsolt - aki hamar beilleszkedett a társaságba, jó humorával, alkalmazkodóképességével gyorsan belopta magát a szívünkbe. Azért említem meg Őt, mert az elmúlt években nem volt mindig ilyen szerencsénk a sofőrjeinkkel!

   Minden a legnagyobb rendben zajlott, útközben és a határon is, délben már Szabadkán voltunk, így hamar megérkeztünk úticélunkhoz, Horgosra.

   Türelmetlenül vártak már bennünket a Bartók Hagyományőrző csoport tagjai. Köszöntött bennünket Dudás Zoltán Egyesületi elnök, majd Nagy László Péter mondott köszönetet a meghívásért, vendégfogadásért. Saját készítésű felséges ebéddel – birkapörkölttel - és minden féle földi jóval kényeztettek el minket. A bőséges ebéd után a szálláshelyünkre, a Horgoshoz közeli Domus Pacisba buszoztunk. Mielőtt felszálltunk a buszra rohantak utánunk a házigazdák nagy dobozokkal, amiben a házisütemények megmaradt részét hozták utánunk, ami még egy lakodalmas menetnek is elég lett volna.

   Délután fél négy körül értünk vissza Horgosra, a fiatalok rögtön átöltöztek viseletbe és fél öttől elindult a felvonulás a rendezvényen szereplő csoportokkal, vendégekkel.

   Öt órától este kilencig tartott a kulturális program, ahol 27 fellépő csoportnak tapsolhatott a közönség. Testvértelepülések, helyi csoportok, óvodásoktól a szépkorúakig – szinte minden korosztály bemutatkozott más és más műfajban, de leginkább a néptánc, népzene volt túlsúlyban a produkciók között. Táncosaink és a Hagyományőrzők is nagyon hangulatos, fergeteges bemutatót tartottak, nagy taps kísérte mindkét csoportunk fellépését.

   Vacsora után az Irigy Hónaljmirigy koncert következett és egyéb helyi zenekarok léptek fel.

Tizenegy óra körül visszabuszoztunk a szálláshelyünkre, ahol az idősebbek hamarabb, a fiatalok természetesen később - éjszakába nyúló bulizást követően tértek nyugovóra.

   Másnap reggeli után újra viseletbe bújtak táncosaink és a hálaadó ünnepi szentmisére igyekeztünk, hogy csatlakozhassunk a horgosi táncosok menetéhez, akik a mise előtt az atyával, a település vezetőivel és a borrend tagokkal vonultak be a misére. Megható jelenete volt a napnak. Mise után egy emléktábla avatón vettünk részt a közeli utcában, majd a faluközpontba egy közös fotózásra mentünk.

   A Bartók Kulturális Egyesület a Della Csárdában rendelte meg ünnepi búcsú ebédünket, ahova az összes csoportjának képviselőit is meghívta, valamint azokat a tagokat, akik vendégül láttak bennünket. Itt mondhattunk köszönetet a csodás két napért Dudás Zoltán elnöknek, ami még szorosabbra fűzte immár három évtizedes testvéri kapcsolatunkat. Köszöntöttük Szécsi Gusztit – Mesztegnyő díszpolgára is - és Sors Robit – előző Helyi Közösségi Elnököket, akiknek nagyon sokat köszönhetünk a kapcsolataink fennmaradása, szorosabbra fűzése terén. Hangulatos élő zene mellett fogyaszthattuk el bőséges ebédünket. A búcsúzkodás, elköszönés szokásosan jó hosszúra sikeredett, fél négy körül sikerült elindulnunk a határ felé.

   Szerencsére – mivel megint csak Tompát választottuk – hamar átértünk a határon és egy hosszú, de kellemes utazást követően este tíz után nem sokkal meg is érkeztünk Mesztegnyőre.

Mindenkinek köszönet és hála, aki segítette ennek a két napnak a megvalósítását! Szervezőknek, házigazdáknak, szereplőknek, barátoknak!

Egy csodálatos újabb történettel gazdagodott a három évtizede fennálló baráti viszonyunk horgosi testvéreinkkel!

Várjuk szeretettel a következő találkozást!

Mesztegnyő, 2021-09-24

                                                                                                              Kövesdiné Panyi Antónia

kozadatkereso logo 0

DMC Firewall is developed by Dean Marshall Consultancy Ltd